Kastélyért iskolát - iskolaavatás Keszegen

Az eredeti cikk: www.papiruszportal.hu
Szerző: Lehotka Gábor, képek: Fehér Tibor
2007. augusztus 20. 6.42

Az utóbbi években az oktatásban nem az építésé, az iskolaavatásoké volt a fő szerep, hanem a „racionalizálásé": a bezárásoké, összevonásoké, fizetőssé tételé, elbocsátásoké. Ez hatványozottan érintette a kistelepüléseket, amelyeknél nincsenek tartalékok, nincs mit összevonni, s a meglévő szűkös keretből a nem sok intézményt fenntartani is csodaszámba megy. Ezért is kell örülni minden építésnek: szívet melengető iskolaavatás zajlott a Nógrád megyei Keszegen augusztus 19-én, ahol végre eladták a falu egyre rosszabb állapotba kerülő nevezetességét, a Huszár-Purgly-kastélyt, s a kapott összeg egy részéből új, modern iskolát alapítottak.

Keszeg

A Nógrád megye déli csücskénél lévő falut egy 1224. évi oklevélben említik először. A török időkben a még színmagyar település elnéptelenedett, pusztásodott. Az újratelepítés éve, 1716 a levéltári adatok alapján Koháry István országbíró nevéhez fűződik. Az irtványfaluba egyre több tót földműves érkezett, akik kezdetben adóelengedés fejében újra művelhetővé tették a területet. A gyors fejlődésnek az is kedvezett, hogy eleinte nem lakott helyben a földesúr, így a lakosság nagyobb szabadságot élvezhetett. Ez az ideális helyzet a Huszár család megjelenésével megszűnt: a megyei tisztes középbirtokos család kúriát épített a század végén, majd bővítette, s a 19. században már a templom alatti családi kriptába is temetkezett.
A család romló anyagi helyzetén a húszas években a kastély eladásával próbált javítani, a vevő, a következő birtokos a Purgly család volt, melynek feje a harmincas években agrárminiszteri címig vitte. Modern birtokot vezettek, ám jött a világháború, s menniük kellett (a miniszter brazil feleségével még tudtam levelet váltani, szülőhazájába települt). A 7-800 lakosú faluval az új rendszerben ugyanaz történt, mint az országban más kistelepülésekkel: államosítás-kolhozosítás következett, közös tanács fennhatósága alá került. Az egyetlen önálló (általános) iskolát, amelynek felső tagozatába eleinte jártak a még kisebb szomszéd faluból, Ősagárdról is, körzetesítették, s már csak az alsó tagozat maradt - a kastélyban. Nekünk teljesen természetes volt, hogy ebben az épületben tanultunk, a magas, nem erre célra szánt mennyezetről lógott például a mászókötél a tornateremnek kinevezett egyik helyiségben. Az angolkertben évszázados fák alatt fociztunk, sokszor futballkapuként is szolgáltak azok a fenyők, amelyek alatt a legenda szerint a Keszegen sokszor megforduló, a Huszár családdal rokoni kapcsolatban álló Madách Imre az Ember tragédiája egyes részeit írta.
A rendszerváltás után a falu felébredt Csipkerózsika-álmából, és saját kezébe vette a sorsát. Önálló képviselő-testület alakult. A kistelepüléseknek kiírt pályázatokon sikeresen szerepelt: azóta már a falunak vezetékes vize van, teljesen csatornázott, a már nem olcsó gáz is a legtöbb házba be van kötve, kábeltévé működik, s nemrég az 1756-ban épített Szent Imre-templom tornyába egy műholdas átjátszót telepítettek, így az internetelérésre is mód van. Ezek azonban csak az anyagi, tárgyiasult, infrastrukturális eredmények. Legalább ilyen fontos, hogy a helyi önszerveződés is megindult: kulturális egyesület alapult, a falu ünnepeket, közös rendezvényeket tart; sokkal erősebb az együvé tartozás érzése, mint 1990 előtt.

A kastély és a régi-új iskola

Az egyre rosszabb állapotú kastély eladása a rendszerváltás óta napirenden volt, sokan aggódtunk azon, hogy vajon az lesz-e a sorsa, mint a nem messzi Rád egy időben szintén iskolaként funkcionáló kastélyának, mely azóta már ledobta tetőszerkezetét, s rohamos, visszafordíthatatlan pusztulásnak indult. A kastély sorsát nem falubeliek is szívükön viselik: egy építész a szakdolgozatát a kastélyról írta, s alapos kutatás után a felújításról is elképzelései vannak.
Az épületet végre idén sikerült eladni, s úgy tudni, turisztikai céllal vették meg, szálló lesz belőle. Az érte kapott 60 millió forint, főleg, ha az eszmei értékét tekintjük, nagyon kevésnek tűnik, de ha néhány évvel csúszik az eladás, lehet, hogy már senkinek nem kellett volna.
A befolyt pénz egy részéből (26,5 millió forint) a polgármesteri hivatallal szemben egy volt iskolából (1945 előtt), majd pedagógus szolgálati lakásból alakították ki az új iskolát.
Kora délelőtt jártuk be az új intézményt, az ott sürgők éppen az utolsó simításokat végezték, a nemzetiszínű szalag már az ajtón, a székek az egyelőre még zord iskolaudvaron (később befüvesítik) már álltak. Belépve hangulatos folyosó fogad: a falakon stílusosan archív felvételek, melyek iskolával kapcsolatosak, osztály- és életképek. Felfedezem mindkét nagyapámat a kastély előtt, egy másikon apám egyenszegény ruházatban, szigorúan rövid, tüske hajjal minden fiú. Egy további képen Paál Jolán, egykori tanító nénim, akinek egy mondatába és szúrós tekintetébe került, hogy a ceruzát áttegyem a jobb kezembe, s azóta balkezes létemre jobbal is írjak. Az ízléses és szép dekoráció Fehér Tibor munkája.
Az épületben van tornaterem, öltözők, ebédlő, igazgatói, tanári szoba stb. Talán sokaknak furcsa lehet, az egyik tantermen ez áll: „2. és 4. osztály". Én is ilyen osztályban tanultam: egy tanító (néni) tartotta az órát, az egyik osztálynak (az egyik padsor) hangos, a másiknak (másik padsor) csendes órája volt egyszerre. Mondhatnánk, hogy ez nem korszerű, nem hatékony stb. Igaz, azonban ekkora településeken nem lehet elérni a minisztériumnak oly kedves osztálylétszámokat, a néhány tucat gyereket csak így lehet összevonni. Mégis ugyanannyian eljutottunk főiskolára, egyetemre, mint egy normál általános iskolából. A szép, már csak belakásra váró épületen tehát nem fog múlni.

Avatás

Aki iskolát avat, bízik a jövőben.
Ünnepi szentmisével, ám nem a legjobb időpontban, 11.30-kor kezdődött a ceremónia. Gedeon József plébános megállapította, hogy ebben az iskolabezárós, tanári állásokat megszüntető időszakban nagy öröm iskolát avatni, egy kistelepülésen pedig különösen. Az istentisztelet végén felszentelte és megáldotta az épületet. Ezután a polgármesteri köszöntő következett. Majoros László, aki 2006-ban vette át a község irányítását Petrik Sándornétól, elmondta, hogy az egyik szeme sír, a másik nevet, hiszen el kellett adni a falu egyik jelentős értékét, másrészt cserébe a környék legmodernebb iskoláját építhették föl. Arról is szólt, milyen viták folytak a képviselő-testületben az eladás-iskolaépítés kapcsán. Majd megköszönte minden közreműködő munkáját. Szavalat és az iskolások műsora következett. A gyerekek verset mondtak, furulyáztak, táncoltak, jó érzés volt tudni, hogy tanítóik megfelelő környezetben pallérozhatják tovább az elméjüket. A műsorszámok között mondta el köszöntőjét Arató Gergely, az OKM államtitkára, aki röviden beszélt Szent Istvánról, a modern Európáról, a tudás hatalmáról, a múltról és a jövőről, de nem beszélt az elmúlt évek iskolabezáró, tandíjassá tevő, tanárelbocsátó intézkedéseiről, a jelenről. Balla Mihály, a választókörzet országgyűlési képviselője nem üres kézzel érkezett, egy számítógépet ajándékozott az iskolának. Kovács Csaba, az Együtt Keszegért Baráti Társaság vezetője arról beszélt, hogy a korábban elhangzott Reményik Sándor-vers refrénje szerint kell tevékenykedni, nemcsak a templomot és az iskolát, hanem a postát, az orvosi rendelőt, a gyógyszertárat stb. sem szabad hagyni bezárni, hiszen ezzel a kistelepülések léte kerül veszélybe. Az ünnepség végén a helyi asszonykórus énekelt, mindenki evett a megszentelt új kenyérből, s végig lehetett járni a helyiségeket. Az idősebbek keresték az ismerős arcokat a fotókon, és arra emlékeztek, hogy annak idején ők is ide jártak, bár nem ilyen szép épületbe. Felemelő érzés volt itt lenni, s tudni, hogy 2007-ben is lehet építeni, még egy kistelepülésen is.
Aki iskolát avat, bízik a jövőben.